Költözik a Bionom Biobolt

Kedves Vásárlóink!

Jövő héten hétfőtől (05.21) új helyre költözik a raktár és a személyes átvevőhely is.
A csomagokat hétfőtől már az új helyen lehet átvenni: 1134 Budapest, Csángó u. 8.

A kapcsolódó blog bejegyzést Pálmától, itt olvashatjátok.

Várunk Titeket szeretettel az új helyen is!
Bionom Biobolt csapata

EM-BIO mikrobiológiai készítmény

Ár: 0Ft
Termék elérhetősége:3 munkanap
0Ft

Emóció és Embio téli időszakra vonatkozó tudnivalói:

  1. lehetőség szerint ne tedd hűtőbe, nem tesz jót a folyadéknak, ha hűtve van
  2. téli időszakban a szállítás során nem tudjuk kikerülni a hülési folyamtokat, ezért miután megérkezett a csomag tarsd 24 órán át szobahőmérsékleten
  3. gyártási folyamatonként változhat az ízvilága, ami a cukornád melasz összetételének, minőségének köszönhető. Tekintsd természetesnek ezt a folyamatot, hisz a minőségén nem változtat. Minden gyártás be van vizsgálva, élettani hatása ugyanaz minden terméknek.

EM-BIO mikrobiológiai készítmény

30 évvel ezelőtt indult el Japánból az EM – Effektív Mikroorganizmusok útja az Ember és a Természet közös szolgálatára. Úgy válogatták össze a fotoszintetizáló és tejsavbaktériumok, élesztők, a sugár- és moszatgombák asztalközösségét, hogy azok egymás anyagcseréjét segítve, a természetben velük együtt élő lények (növények, állatok és az ember) létezését segítsék, kiegészítsék.

Az EM egy rendszer, azaz rend szer, amely olyan környezetet alakít ki, amelyben a mikroorganizmusok által az erjedéssel törtnő lebontás kerül előtérbe, és a rothadás megszűnik. A növények életfolyamatainak támogatásával optimális termelési színvonal érhető el, a betegségek visszaszoríthatóak és jobb minőségű termények hozhatók létre.

Az EM-BIO márkanevű aktivált mikrobiológiai készítmény az EM-nek (effektív mikroorganizmusok) megfelelő, EM Technology Hungary Kft által bejegyzett magyarországi védjegye.

A termék használható mind a hagyományos, mind az ökológiai gazdálkodásban. (II-3107/5/2007 sz. Gyártási és forgalmazási engedély, K-581/09 sz. Biokontroll igazolás)

Az EM-BIO élelmezés-egészségügyi szempontból tiszta anyag, patogén és genetikailag módosított szervezeteket nem tartalmaz.

Eltarthatóság: 5-30 °C közötti hőmérsékleten, sötét helyen, felbontás után 6 hónapig nem veszít a minőségéből.

Kertészet, növénytermesztés

A kertészetben elért sikerek elsősorban a talaj termelékenységével függnek össze. Az effektív mikroorganizmusok a tajaj regeneratív mikroorganizmusait támogatják. Segítik a szerves anyagok átalakítását a növények számára szükséges tápanyagokká, és olyan élőhelyet, közösséget teremtenek, amely elvonja a patogének, kártevők életterét. A hatékony mikroorganizmusok segítségével a talaj termelékenysége jelentősen növekszik, és a növények ellenálló képessége fokozódik.

Talajoltás

Javasolt technológia

30 liter EM-BIO / ha - 200-300 liter vízhez keverve.

Évente egyszer vagy kétszer, aratás után, illetve ültetés, szántás, kombinátorozás, vetés előtt 10 14 nappal kipermetezni, majd 1-2 napon belül 15-20 cm mélyen bedolgozni a talajba. Fontos, hogy a talajon lévő elhalt és élő növényi részekre permetezzük ki, és ezekkel együtt munkáljuk be a talajba.

Várható hatás

  • Javuló talajminőség
  • Talajban felhalmozódott szerves anyag és vegyszermaradványok lebontása
  • Javul a talaj vízháztartása és tápanyag szolgáltató képessége
  • Aktívabb talajéletet eredményez
  • Lazább szerkezetű, morzsalékosabb talaj
  • Fokozódik a humuszképződés
  • Csökken az ammóniaképződés, a légköri nitrogénmegkötés 70%-kal nő
  • Intenzívebb gyökeresedés
  • A növény fokozódó tápanyag felvevő képessége
  • Növekvő (10-40%-kal több) terméshozam (22,1 q/ha terméstöbblet csemegekukoricánál, Biopoint Kft. 2009)
  • Javuló termésminőség, magasabb antioxidáns tartalom, jobb beltartalmi érték (vitaminok, ásványi anyagok, aminosavak), ízletesebb termés
  • Növekvő betegségekkel s kártevőkkel szembeni ellenálló-képesség (Kísérlet a hervadásos betegségek, lisztharmat megoldására, referenciák: Árpád biokontroll, Szentes, Hortobágy HNP, mezőhegyesi Ménesbirtok, Úrkút, Szarvas 2009)
  • Stressztűrő képesség javulása (aszály, alacsony és túl magas hőmérséklet)
  • A termés eltarthatósága növekszik

Komposztálás

Javasolt technológia

1 m3 komposzthoz 1 liter EM-BIO permetezése, újabb szerves anyag hozzáadásakor 0,1 liter (1 deciliter) EM-BIO-t juttassunk ki.

Várható hatás

  • Komposztálás hatékonyságának a növelése, fermentációs időszak csökkenése
  • Tápanyag-feltáródás növelése
  • Nincs szükség átforgatásra, mozgatásra
  • Megmaradnak az anyagcseretermékek, a nitrogén ammónia formájában nem illan el
  • A talaj mikrobiális aktivitásának, kémhatásának (pH) javítása
  • A talajban felhalmozódott növényvédőszer-maradványok lebontásának elősegítése

Lombkezelés

Javasolt technológia

300 liter vízhez keverjen 1-2 liter EM-BIO-t, és permetezze a növény lombozatára! Mindig vegyük figyelembe a lombfelület nagyságához szükséges víz mennyiségét, és ehhez igazítsuk az EM-BIO mennyiségét!

Alkalmazás

  • Szántóföldi növénykultúrákban(gabonafélék, napraforgó, kukorica): 1-3-alkalommal a virágzás, termésérés időszakában
  • Zöldség és gyümölcsfélék, szőlő: 4-7 alkalommal, vagy akár heti gyakorisággal az intenzív növekedés - virágzás - zöldérés időszakáig.

Várható hatás

  • Intenzívebb gyökeresedés
  • A növény fokozódó tápanyagfelvevő és beépítő képessége
  • Növekvő (10-40%-kal több) terméshozam (22,1 q/ha terméstöbblet csemegekukoricánál, Biopoint Kft. 2009)
  • Javuló termésminőség, magasabb antioxidáns tartalom, jobb beltartalmi érték (vitaminok, ásványi anyagok, aminosavak), ízletesebb termés
  • Növekvő betegségekkel s kártevőkkel szembeni ellenálló-képesség (Kísérlet a hervadásos betegségek, lisztharmat megoldására, referenciák: Árpád biokontroll, Szentes, Hortobágy HNP, mezőhegyesi Ménesbirtok, Úrkút, Szarvas 2009)
  • Stressztűrő képesség javulása (aszály, alacsony és túl magas hőmérséklet)
  • A termés eltarthatósága növekszik

Díz- és szobanövények, virágok, füvek

 Javasolt technológia

  • Szobanövények: 1 liter locsolóvízhez 10 ml EM-BIO-t keverve öntözze a szobanövényeket a megszokott módon és rendszerességgel.
  • Dísznövények: a szobanövényeknél alkalmazott módszer mellett 10 m2 -nyi területen a lombfelület nagyságától függően öntsünk a permetléhez 2-6 ml EM-BIO-t literenként, és permetezzük le a növényt.
  • Virágágyások: 10 m2 -nyi területen 200 ml EM-BIO-t 10 liter vízhez adva kell a területre kivinni, és nem túl mélyen bedolgozni a talajba, illetve 3-4 hetente 2 liter vízhez 40 ml EM-BIO-t adva permetezze le a növényeket.
  • Az elhalt növényi részeket helyezzük a tövekhez, és permetezzünk rá 10 m2-enként 60 ml EM-BIO és 0,6 liter (6 deciliter) víz elegyét kora reggel vagy este, lehetőleg ne erős napfénynél. Mindez segít a természetes komposztálódásban.
  • Füvek: A telepítés előtti és a kora tavaszi talajoltás mellett rendszeres kezelést is végezhetünk: kannával 1:300 arányú oldattal locsoljuk be a területet. Öntözőrendszerekben: 1:1000 arányban használjuk fel.

Várható hatás

Néhány kezelés után a növények láthatóan dúsabbak, egészségesebbek lesznek. Stressztűrő képességük fokozódik, ellenállóbbá válnak a külső hatásokkal szemben. Tápanyag-ellátottságuk emelkedik. A kezelések hatására a levélzet, a szár és a virágzat szöveti állománya erősebb, kompaktabb lesz.

 

Állattenyésztés

Baromfi

Ólkezelés

100 m2-es ólban 2 liter vízhez 2 liter EM-BIO-t keverve permetezzük ki az alomra és az ól egész területére, valamint a felületekre! A kezelés elvégezhető bármilyen típusú permetező eszközzel.

A kezelés gyakorisága:

  1. héten 3 alkalommal
  2. héten 2 alkalommal
  3. héten 1 alkalommal
  4. héten 1 alkalommal
  5. héten 2 alkalommal

Várható hatás:

  • 50%-os ammóniaszint csökkenés
  • szaghatások jelentős mértékű csökkenése
  • legyek számának drasztikus visszaszorulása
  • kiváló minőségű, kontrollált fermentációjú istállótrágya
  • nyugodtabb, stressztűrőbb állatállomány
  • mikroflóra kontroll

Ivóvízkezelés

1000 liter ivóvízhez:

  • 1-5 napon 3 liter EM-BIO-t,
  • 6-25 napon 1 liter EM-BIO-t,
  • 26-35 napon 2 liter Em-BIO-t,
  • 36.naptól 1 liter EM-BIO-t adagolva.

A tenyészidőszakban javasolt a vízminőség-javító EM kerámia alkalmazása. A kerámiát egy üres szűrőházba beletéve a vízszűrő és a gyógyszeradagoló közé ajánlott beépíteni.

Várható hatás:

  • algásodás megszűnése
  • magas antioxidáns aktivitás következtében antikorrozív hatás
  • dugulást okozó vízkőlerakódás gátlása
  • optimális mikrobális állapot fenntartása
  • egészségesebb állatok

Ivóvíz és ólkezelés együttes hatása:

  • Kevesebb gyógyszerfelhasználás - gátlóanyagoktól mentesség
  • ivóvíz savanyítása probiotikum tartalmú savanyító szerrel
  • kedvező bélflóra kialakítás
  • kedvezőbb súlygyarapodás és takarmányértékesítés
  • jobb ellenállóképesség
  • emésztési problémák visszaszorulása
  • az állati termékek kimagaslóan magas antioxidáns tartalma miatti jobb eltarthatóság
  • kevesebb vágóhídi kobzási veszteség

Takarmány

6 liter EM-BIO-t 1 tonna takarmányhoz keverve adagoljuk a megszokott módon.

Várható hatás

  • Gyorsabb súlynövekedés
  • Ízletesebb, jobb minőségű hús
  • Csökken a gyógyszerszükséglet
  • Erősebb tojáshéj, szép tojáshéj szín, sárgább tojássárgája
  • Tojásmennyiség növekedése

Referencia:

A terméket a BAROMFI-COOP Hajdúnánási brojlertelepén tesztelték. A teszteredmények elkérhetők.

Szarvasmarha

Ólkezelés

100 m2-nyi istállóban 2 liter EM-BIO és 2 liter víz keverékét kell kipermetezni, napi rendszerességű felülalmozás esetén heti 2 alkalommal, pihenőboxostartás esetén a folyosók kitolása után heti 2 alkalommal a teljes istállót permetezni.

Várható hatás:

  • 50%-os ammóniaszint csökkenés
  • kellemetlen szagok megszűnése
  • legyek számának drasztikus visszaszorulása
  • kiváló minőségű, kontrollált fermentációjú istállótrágya
  • nyugodtabb, stressztűrőbb állatállomány
  • mikroflóra kontroll

Lábvégkezelés

1 liter EM-BIO-t adjunk a lábfürdető medencébe 20 marhánként.

Várható hatás:

  • Egészséges, erős, fertőzésmentes csülkök

Trágyakezelés

1 liter / m3 EM-BIO-t juttassunk ki a trágyára.

Várható hatás:

  • gyenge szagintenzítású, kiemelkedően magas tápértékű trágya
  • ammóniaszint csökkenése

Ivóvízkezelés és/vagy takarmány

100 ml/ 100liter víz és/vagy 50 ml/szarvasmarha/nap a takarmányba

Várható hatás:

  • Egészségesebb állatok
  • Alacsonyabb gyógyszerszükséglet
  • Nagyobb súlygyarapodás
  • Magasabb tejhozam, magasabb tej beltartalmi értékek
  • Alacsonyabb szomatikus sejtszám
  • Magasabb szárazanyag felvétel
  • Ízletesebb, jobb minőségű, magas antioxidáns tartalmú, eltarthatóbb hús

Referencia:

A terméket 2008-ban a Városföldi MgRt. szarvasmarhatelepén tesztelték. A teszteredmények elkérhetők.

Sertés

Ólkezelés

Hígtrágya-kezelés

Takarmánykezelés

Istállókezelés

Takarmánykezelés/ivóvíz kezelés

100 ml / 100liter víz és/vagy 50 ml / ló/ nap a takarmányba

Hobby-állat

Ivóvíz kezelés

1-30 ml/nap az állat ivóvizébe nagyságtól függően. Pl:

  • kismadár 10-15 csepp
  • tengerimalac, aranyhörcsög, fehérpatkány, degu, csincsilla 3-5 ml (nagyságtól függően)
  • cica 5-10 ml
  • kutya 5-30 ml (nagyságtól függően)

 

 

 

 

veteményesben salátára?

Sziasztok! Használom az embiot, talajoltáshoz igen sikeres lett, a kialakítandó veteményes helyén alig van gaz, s a vetett dolgaim (saláta, paradicsom, paprika, retek, hagyma, brokkoli, stb.) sikeresen kikelt, sőt nőddögélnek is....a kérdésem az lenne, hogy ilyenkor szabad-e használni az embiot...azaz, használtam öntözéshez addig, míg nem keltek ki, tehát a talajra öntöttem, de mióta kikeltek, permeteztem is a növényekre...jah és a fűszernövényekre????...
Tehát szabad ilyenkor is permetezni vagy öntözni embióval???? vagy csak a talajra?...mennyi idő után ehetem meg pl. a salátát, ha ezzel permetezem? Várom válaszotokat!!!

Értékelés: Nincs
Juzus képe

Mindenre használható,

tulajdonképpen csak a fantázia szab határt.Mi is használjuk még most is az EM-BIO-t, kint a kertben. Szépek a retkek, saláták, a többi növény is.

Ajánlott időnként nem csak a földjére öntözni, hanem a leveleket is bespriccelni vele, persze nem tűző napsütésben. Ilyenkor csökkentheted az adagot. Ezáltal erősíted a növény védekezőképességét és ellenállóbbakká válnak a rovarok és egyéb kártevők ellen.

Mivel ez a készítmény nem vegyszer, a flakon leírásában is elolvashatod, hogy a várakozási idő: 0 nap. Egyébként is - gondolom - a salátaszedést nem az EM-BIO kilocsolása utrán szeditek.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

nagyon köszi a segítséget:) még egy kérdés!

Köszönöm szépen a válaszod... Másik kérdésem viszont az lenne, hogy rengeteg hangya van, és persze a konyhakertben...raktam levendulát is (elvileg hangya ellen), de pl. végig az egész retek sorában mennek... Nem tudom, mitévő legyek? Mit tehetek ellenük? Vagy csalános locsolás vagy ilyesmi???? Nem lehet, hogy az embioban lévő cukorra jönnek? (bár nem mostanéban öntöztem vele).

Értékelés: Nincs
Juzus képe

Mit lehet tenni hangyák ellen?

Teljes mértékben megértem az aggodalmadat, néha én is ellene vagyok a hangyáknak, amikor is már túllépnek bizonyos határokat. DE: gondolj bele, hogy Te mentél az Ő helyükre, Te ültettél oda néhány növényt, zöldséget, ahol az Ő otthonuk van. A hangyáknak a természetben van egy fontos feladatuk: a talaj minőségét szervesen javítsák.

Ha így belegondolsz, akkor nem is baj, hogy ott vannak. Viszont megkeseríthetik az ember életét. Azzal, hogy Te időnként kiöntöztél a földre bizonyos mennyiségű EM-BIO-t, beleavatkoztál abba a folyamatba, amit ők már elkezdtek és most mentek keresni más számukra fontosabb feladatot.

Nézz utána, hogy az útvonaluk, ahol elhaladnak, min megy keresztül, mi a célállomás. Kiöntözheted rájuk (hangya útvonal + hangyaboly) a szokásos EM-BIO-t, elriasztásképpen. Van még számos tipp a hangyák ellen, pl.: fahéj sütőporral, fokhagyma, stb. De az is lehet, hogy a levéltetveket nyalogatják olyan szorgalmasan. 

Értékelés: Nincs

Hangyák a lakásban

Szia Juzus! Teljesen egyetértek azokkal, amiket írtál - igen ám, csakhogy nálunk kb. 2-3 hónapja a lakásban is megjelentek (nem is földszint)... A nappaliban köröznek egyelőre, nem azt mondom, hogy ez rendben van, de az igazi rémálom az lenne, ha eltalálnának a konyháig és a spájzig... Valami tipp, hogy természetes úton hogy lehet "kitessékelni" őket? A lakásban vegyszereket azért sem merek alkalmazni, mert macska is van, nehogy valami baja legyen...

Köszi!

Értékelés: Nincs

Hangyák

Szia! Idén nálunk is rengeteg a hangya (kertes ház), már év eleje óta "támadnak" bent a lakásban. Próbáltunk mi is többféle természetes praktikát, de ami a legjobban bevált, az a kakukkfűolaj! Meg kell keresni, hogy honnan bújnak elő, és oda cseppenteni pár csepp kakukkfű olajat. Én már ismerem a kedvenc helyeiket, szóval ha meglátom őket, csak megnézem azt a pár helyet, ahonnan jönni szoktak (küszöb, konyhaszekrény mellett, járólap-fal-ajtófélfa találkozásánál egy-egy kis észrevehetetlen lyukacska), cseppentek oda olajat, az éppen kint lévőket pedig kegyetlenül felsöpröm, felporszívózom, letörlöm. Remélem másnak is beválik ez a tipp, mert egy idő után tényleg nagyon dühítőek tudnak lenni! Nálunk a legdurvább az volt, mikor reggelre ellepték a konyhapultot, pedig nem volt elő semmi élelmiszer! Olyan volt, mintha mákkal szórták volna be a pultot!

Értékelés: Nincs
Juzus képe

Hangyák ellen,

ami nálunk bevált. Ugyanis nálunk is voltak, szárnyasokkal egyben és a 3 éves kislányom nagyon jó füle állandóan meghallotta, hol is vannak.

Több lehetőség közül választhatsz, esetleg keverheted is őket:

  • kutasd fel, honnan jönnek (az idén a szokásosnál is nagyobb volt az invázió)
  • levendulás eMC-s tisztítószerrel mossál fel + levendulát még tehetsz bele, szórhatsz a kijáratba is és minden olyan helyre, ahonnan kibújhatnak,
  • szórhatsz az útjukba sütőport, fahéjat, fokhagymát, borsot, chilit, szárított borsmenta levelet vagy citromkarikákat, esetleg keverve mindegyiket, de ne sajnáld. Vigyázz: ne lélegezd be, mert órákig tüsszöghetsz utána !
  • rendszeresen cseréld és egy kis idő után megtanulják, hogy arra nem szabad kijönni!
  • számolj be, hogyan sikerült a "hangyatanítás"!
Értékelés: Nincs

egy kis gond

Nemrégiben vettem 5 literes kiszerelésben az EM-Bio-ból, alapvetően meg vagyok vele elégedve, egy gondom van csak:

a kiöntőjét nem lehtne némileg felhasználóbarátabbá sikeríteni?

Ugyanis bármennyi mennyiséget öntök ki belőle, mindig kicsorog/kifolyik valamennyi, és nagyon kellemetlen állandóan a lecsorgó, kifolyt szert törölgetni. Ha van valami tipp, azt szívesen fogadnám. (nem szeretném kisebb, üres flakonokba áttöltögetni). Szerintem ha nagyobb kiszerelésben vásároljuk, akkor érdemesebb  lenne ezt egy kicsivel jobban megoldani - esetleg valami csapot tenni rá, ha lehetséges.

Értékelés: Nincs
Bogárka képe

Sikeres kannából öntés

Szia Morgiana!

Minden kannára érvényes, hogy akkor lehet cseppmentesen önteni belőle, ha oldalra fordítva döntöd meg. Nekem így sikeres volt az átöntés. Persze addig ameddig még tele van, addig érdemesebb tölcsérrel, aztán már közvetlenül a másik edényzetbe is lehet. Én egyszerre mindig egy 1 literes biztonságos flakont töltök meg.

 

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

hopp:)

Bogárka, ezt az öntési módot nem ismertem, feltétlenül kipróbálom majd:)) Köszönöm!

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde képe

EM-BIO kitöltése

Én is így jártam az elején, hogy melléömlött. Úgy oldottam meg, hogy a szájához nagyon közel tettem amibe kiöntöm, hozzáérintem és nem folyik mellé. Ha eltalálod a módszert, akkor mégiscsak érdemes lenne átönteni egy részét valami másba, de Te tudod!

Értékelés: Nincs
Eszter1975 képe

Csalánléhez?

Sziasztok. Kaptam egy liter EMBIO-t. Mivel minden évben szoktam erjeszteni csalánlevet, amit a kertben használok permetezésre, arra gondoltam, hogy tennék hozzá az EMBIO-ból. Ha mehet bele, mennyit tegyek kb. 20 l csalánléhez?

Köszönöm: Eszter

Értékelés: Nincs
Juzus képe

Együtt nem ajánlott használni

Pár napos késéssel lehet, azaz először a csalánlevet és amikor már a növény beitta, akkor kb. 2-3 nap múlva használhatod az EM-BIO-s lötyit. Ugyanis az EM-BIO csökkent(het)i a csalánlé hatásfokát.

Értékelés: Nincs

Tisztításhoz milyen arányban?

Sziasztok,

még a vegyszermentes előadáson hallottam, hogy ez a készítmény segíthet a háztartásban, a takarításban (mosogatás, vörösborfolt, mosás példák), de ebben az esetben milyen arányban kellene higítani? A babánk születése előtt szeretném áttakarítani a lakást, e mellett a narancsos tisztító lenne  asegítségemre. Ha még lenne más felhasználási tippetek, azt is megkszönném.

Ja igen, az előadáson kapott kupon számát rendeléskor hová kell beírni?

Köszi

Értékelés: Nincs
Betty képe

Tisztításhoz nem EM Bio, hanem EMC

Kedves Mazsula!

Az EM Bio elsősorban talajjavításhoz és a vízkezeléshez való, de még számos területen bizonyít. Nemrég Páncsity Ferenc, a magyarországi forgalmazó, írt egy 4 részes blogot. Kérlek olvasd végig, szerintem nagyon sok kérdésedre megtalálod a válaszokat.

A lakás, konyha tisztántartására is szintén fel lehet használni az effektív mikroorganizmusok (EM) erejét. Ez nem más mint az EMC tisztítószer koncentrátum. A termék leírásában megtalálod a hígítási arányokat, és érdemes a hozzászólásokat is végig olvasni, mivel mindenféle tapasztalat összegyűlt már ezzel kapcsolatban. 

A narancsos is jó választás, bár az összes takarítással, mosással kapcsolatos termék használható, ha vegyszermentes háztartás szeretnél vezetni.

Amikor összeállítod a rendelésed, egyből látni fogod, hogy hova kell bírnod a kupon kódod. Ha elakadnál, hívd a Bionom Ügyfélszolgálatot!

Értékelés: Nincs

embio-kerti medencébe

Sziasztok!

Használom kicsiny kertembe, szobanövényeimre, és a kutyusomnak is.Nekünk bevállt!segítségeteket szeretném kérni,hogy van valakinek tapasztalata a kültéri medencébe rakva vegyszerek helyett?Illetve olvastam a fokozatosságról,de ugye még csak ezután állítjuk fel a medencéket,valakinek ha bármiféle hozzászólása lenne azt megköszönném!

Szép napot mindenkinek:Timi

Értékelés: Nincs

gyümölcsfák permetezése?

Elolvastam rengeteg hozzászólást, de arra nem találtam választ, hogy mikor kell elkezdeni a gyümölcsfák permetezését? Mert ugye a "hagyományos módszer" szerint kell egy lemosópermetezést végezni, amikor még nem nem indul meg a növekedése. Erre is megfelelő ez a szer, ha már nincsenek fagyok? Viszont olyankor az egész fát kell permetezni, nem csak az ágakat, hanem a törzsét is. Lehet, hogy vmit félreértettem, de itt mindenhol azt olvasom, hogy a lombozatot kell csak permetezni? És amíg még nincs lomb, addig mindenhol?

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)
Valastyán Gyöngyvér képe

Permetezésről újra

Szia!

Ha nincs már fagy, el lehet kezdeni a permetezést. Éjszakai talajmenti fagyoknál is mehet az EM-BIO a fák törzsére, ágaira, később a kisarjadt lombozatra. 

Értékelés: Nincs

Lemosó permetezésre?

Sziasztok! azt szeretném kérdezni, hogy lemosó permetezésre is alkalmazható ez a készítmény illetve hatásos e? Gyümölcsfákat kelle permetezni de szeretném ha idéntől nem vegyszerrel permetezné le édesapám a kertjükben... Ha ez nem jó a kártevők ellen, akkor tudtok ajánlani valamit? Jah és olvastam, hogy gyümölcs, zöldség lemosásáshoz is jó fogyasztás előtt: kérdésem, hogy milyenre higítva és, hogy nem baj e hogy ezáltal bekerül az emberi szervezetbe? Előre is köszönöm!!!

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér képe

EM-BIO zöldség, gyümölcs lemosáshoz

Szia!

A permetezéshez leírt adagolás szerint, ráspricceled a zöldségekre, gyümölcsökre, és amint rászáradt fogyaszthatók. Egyáltalán nem árt az emberi szervezetnek.

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér képe

EM-BIO-s permetezés, növénykezelés

Szia!

A permetezésre javasolt adagolás: 200 liter vízhez 2 liter EM-BIO, azaz kissebb mennyiségnél 2 liter vízhez 20 ml EM-BIO. A permetezésnél fontos, hogy a lehető legnagyobb felületen érje a fa lombozatát, vagy lágyszárúaknál az egész növényt. A permetezés menete: a gyümölcs beéréséig 2 hetente, ha kórokozó ütné fel a fejét 5 naponta (akár volt már szüret, akár nem), szüret után havonta-6 hetente. Nagyon sokat segít, ha 2x  közvetlenül a gyökeréhez locsoltok EM-BIO-t. Gyökérkezelésnél 10 liter vízbe öntötök 2-3 dl-t, majd szép lassan, hogy ne follyon szét, és a gyökérzet igya be, ráöntitek. Ezt 2 hét múlva javasolt még egyszer megismételni. A nagyon alapos kertészkedők szoktak a gyökereknél gégecsövet beásni, és azon keresztül lejuttatni az EM-BIO-t. Ez a leghatékonyabb gyökérkezelés.

Amikor a vegyszerhasználatról áttérnek a természetes földművelésre, a kezelt földterületnek a teljes kolonizálása 3 év. Természetesen, már első évben is van pozitív eredménye. 

Értékelés: Nincs
simpatika képe

Sziasztok!

Az alábbi dologgal kapcsolatban kérném ki véleményeteket.

Pestlőrincen lakunk családunkkal, sajnos a ferihegyi reptér környékén kiskertes házban. Az előző héten kitisztíttattuk (+ ásni is kellett úgy 10 métert) a már nagyon rég nem használt kútunkat, amely még az 1980-as évben volt utoljára funkciójában alkalmazva, mint víznyerő. Ezt azért mondom, mert amíg nem volt az utcánkban csatorna, addig emésztőnek használtuk. Most a kerti növényeket szeretnénk vele locsolni.

A kútba iszonyat hogy milyen dolgok voltak beledobálva (előző lakó!!!). Vasak, müa.vödrök és tálak, üvegek, konzerves dobozok, ...stb., konkrétan amit a kukába nem akart beledobálni azt ide tette. Valamint gondolom a reptér közelsége miatt, kerozin szagú volt az egész. Olyan fekete iszapos földet szedtek ki a kútból, hogy majdnem elájultam!!! A jó hír az hogy a vizet megtaláltuk. Tehát jön! 

Mint fent említettem van egy kiskertünk is, amiben sokféle zöldséget szoktunk termelni (paprika, paradicsom, bab, borsó, zeller, kelkáposzta, saláta, cukkini, patiszon, ...na és gyümölcs fák is vannak). Mivel a földből kihozták ezt a rettenetet, azt feltételezem hogy akkor az egész kerti földben az van, mármint a kerozin!!! ....Nem a tálak és a vödrök!!!!

Nesze neked vegyszermentes növénytermesztés.

Azt szeretném kérdezni, hogy mit ajánlotok ezügyben? Az EMBIO segítséget jelenthet a föld és a víz minőségének javításában? (Persze amit a gépek a levegőben kieregetnek magukból az ellen nincs mit tenni, úgy gondolom.)

Előre is köszi! 

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde képe

EM-BIO vegyszermentesítésre

Igen, igen!!! Meg kellene oldanotok, hogy a bevetni kívánt föld területre kijuttattok megfelelő higításban Em-bio-t, majd jól beleássátok a földbe. Ezt a délutáni, esti órákban célszerű, hogy a kis mikroorganizmusok életben maradjanak, ne száradjanak ki a napon. A kútba is lehet belőle önteni, de az előadáson elhagzottak szerint jó lenne a kútba lejuttatni EM kerámiát valami zsákban vagy vászon zacsiban. Ez a vizet szépen átalakítja!

A locsolóvízhez is adjatok majd hozzá Em-biót ha a növények már fejlődnek. Így folyamatosan tudják méregteleníteni a talajt!

Értékelés: Nincs
simpatika képe

ÓÓÓÓÓ!

Köszi! ....és intézkedem! 

 

Értékelés: Nincs
Szitaa képe

adagolás

Akkor most végül is mennyi a pontos adagja? Zöldséges kiskertemben szeretném használni,locsoláshoz és permetezéshez is. Légyszíves írjátok meg. Köszönöm!

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér képe

Adagolás

Szia!

Ha a termékleíráshoz visszamész , akkor ott van , hogy milyen típusú felhasználáshoz milyen az ajánlott adagolás .

Értékelés: Nincs

Méheknek EM-bio?

Esetleg van valakinek tapasztalata, hogy a méheknek is adható-e, ha igen, milyen arányban?

Gondolom, mivel minden élőlénynek ajánlott, a méhek sem kivételek. A szobanövényeink nagyon szeretik, ha ilyen hatással lenne a méhekre is, az nagyon jó lenne.

Ha nem jön válasz, egy családot befogunk kísérleti nyuszinak, és nagyon lassan, fokozatosan emelve az adagot, megkínáljuk őket vele.

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér képe

Méheknek

Szia!

Nagyon jó a méheknek . Lesz spéci EM-BIO  majd nekik , addig is mehet az alapkészítmény .

Értékelés: Nincs

adagolás?

Köszönöm, Gyöngyvér!

Az adagolásra esetleg van vmi javaslatod?

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér képe

Méheknek EM-BIO

Szia!

Méheknek 5 liter cukoroldathoz 20 ml EM-BIO-t kell adni. Az elején pár alkalommal 5 naponta, majd kb. 2 hetente.

Értékelés: Nincs

Köszönöm szépen!

Köszönöm szépen!

Értékelés: Nincs
Fifffi képe

EM bio permetszer

Gyümölcsfákra, konyhakerti növényekre szeretnék használni a nagyszüleim. Rendeltem nekik egy üveggel, de ők annyira a "hagyomásnyos" permetszer hívei, hogy félnek ezt kipróbálni: "De ez a monília ellen nem jó".  Meg, hogy "ezt csak a lombra lehet használni még lombozás előtti állapotában, hogy megelőzzük a betegségeket arra nem."

Erre meg is vették a Gombaölő permetezőszert, amire ez van írva: Vízben oldódó granulátum. Hatóanyaga: 500 g/kg ciprodinil.

Azzal érvelnek, hogy Mire érik a gyümölcs addigra már az felszívódik. Meg, hogy akkor le kell vágni a héját...

Előforduló betegségek a kertben: monília, lisztharmat, levéltetű.

Tudnátok ezekre a bajokra tanácsot adni?

Előre is köszönöm!

Fru

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér képe

Mire jó ?

Szia!

Monília , lisztharmat és levéltetü ellen is jó . Tudom , hogy nehéz a családdal . Fontos ! amikor először alkalmazzák , akkor még az első évben enyhébb formában visszajöhetnek  a kórokozók . A második , de legkésőbb a harmadik évre teljes lesz a védettség .

Sokan vannak akik csinálnak egy átmeneti időszakot - általában akik eladásra termelnek - ,  és első évben használják még a régi hagyományos növényvédő szereket , és az EM-BIO-t egymással párhuzamosan . A második évtől már csak az EM-BIO-t . 

Családi kiskertben nyugodtan lehet első évtől csak az EM-BIO-t  alkalmazni.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (2 szavazat)

akár lehetne vele permetezni?

Rengeteg fűszernövényem van itthon, de elég satnyák szegények, némelyik vásárlás után szinte 1 héten belül elsárgul -lehullik. ha az em bio-val megpermetezném őket , akkor az olyan hatással lenne mint egy tápoldat? és ha lepermetezem vele a leveleket, azt utána meg lehet enni (természetesen megmosás után)? csak mert hangoztatjátok hogy emberi fogyasztásra nem alkalmas, dehát így a leveleken keresztül felszívódna és akkor ugyanott vagyunk..

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde képe

permetezés Em-Bio-val

Nyugodtan próbáld ki higított változatban!

Értékelés: Nincs

EM-BIO-val kezelt friss komposzt a talajba forgatva

Vasárnap óta harmadszor ragadok tollat, mert kérdésem sosem jelenik meg, nem tudom miért... Bár új vagyok, és lehet, hogy valamit rosszul csinálok. Kiírja, hogy várjak, majd az adminisztrátor felteszi, de ez már a 4. nap. És halad a tavasz...

Szóval mégegyszer, hátha most észrevesz valaki : az szerepel a leírásban, hogy talajjavításkor, vetés előtt ELHALT NÖVÉNYI RÉSZEKRE permetezzük ki az em-biót, és úgy forgassuk be a talajba. Máshol meg azt olvasom, hogy gyorsítja a komposztálást. Mivel jelenleg nincsenek elhalt növényi részek a talajon, nem lehet a két megoldát ötvözni és a még nem kész komposztot (őszi falevél, télen termett konyhai hulladék) kihordani a földre, azt spriccelni és forgatni be a talajba?

Megjelenésemet és válaszokat epekedve várva: mexiko

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde képe

Em-bio és komposzt

Csináld úgy, hogy a komposztot meglocsolod a megfelelően higított Em-bio-val, majd átforgatod, ezt ismételd meg hetente, 2 hetente. Gyorsítja az erjedést, megakadályozza a rothadást. Majd a komposztot aprítsd össze és ásd be a földbe: délután vagy este, 10-15cm mélyen, hogy a mikroorganizmusok életben maradjanak, ne száradjanak ki. Ezután vesd el a magokat, majd locsolhatsz is pl. embiós esővízzel.

Értékelés: Nincs

Mélyágyás és Em-bio kombo

clap2.gifKöszönöm a választ! Közben olvastam nálatok egy írást a mélyágyásról: http://antalvali.com/hirek/melyagy-a-hatso-kertben.html és megjött az em-biom is, és arra gondoltam, hogy a mélyágyás mélyére terítendő komposztot fogom megküldeni 1 liter em-bioval (kb 1m3 a komposzt). Szerintem jó lesz így mml.gif Mindenkinek remek kertészkedést!! üdv: wave.gif mexiko

Értékelés: Nincs
Anika képe

Szántás előtt em-bio

A kertünket most tavasszal akarjuk felszánttatni, de előtte mindeképp em-bioval szeretném kezelni. A kérdésem az lenne, hogy mindenképp várjuk meg az éjszakai fagyok elmúltát, és csak utána használjam az em-biot és szántassunk?

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér képe

Szántás előtt

Szia!

Jó lenne , ha megvárnátok.  Nem arra gondolok , hogy a tavasz utolsó fagymentes éjszakáját is bekkeljétek ki , hanem , amikor pár nap nincs éjszakai fagy az előrejelzés szerint, akkor mehet . Késő délután , hogy ne érje a napsütés . 

Értékelés: Nincs
santin képe

Előadások Online???

Sziasztok! Sajnos esélyem sincs eljutni egyik előadásra sem, pedig sok-sok érdekelne! Az Embios kifejezetten hasznos lett volna most számomra, hisz én is az első saját kert kialakítása előtt állok!:-)

Az lenne a kérdésem, hogy esetleg a későbbiekben nem tudnátok e megoldani, hogy egy-egy lefutott előadás anyagát vmilyen portálon kereszül, díj ellenébe le lehessen tölteni?? Sztem sok vidéki antalvalis is örülne ennek a megoldásnak!

Nagyon köszönöm!

Üdv. Zsanett

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Hortenzia képe

Előadás online

Tervben van, Vali már írt erről valahol.

Ha jól tudom a mérfegtelenítősről készült is hanganyag, de még ki kell találni, hogy hogyan  legyen a terjesztés.

Szép napot!

Hortenzia

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

hanganyag terjesztése

Esetleg úgy nem lehetne, hogy cd-re/dvd-re írva megvásárolható lenne a Bionom Bioboltban? Léééégysziiiii!  Szerintem sok vidéki - köztük én is - nagyon örülne, ha legalább ilyen formában hallgatója lehetne az előadásoknak.

Reménykedve várom,

Kata

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

talajjavítás

Tegnap már írtam, de nem találom a bejegyzésem, úgyhogy még egyszer :)

Olvastam, hogy növényi maradványokra kell kijuttatni az em-biot, és úgy beforgatni a földbe. Most nálunk üres a föld. Hordjak a földre komposzttárolóból faleveleket és konyhai hulladékot, azt permetezzem be és úgy forgassam be a földbe? Jó lesz így?

Köszönöm a segítséget :)

 

 

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér képe

Talajjavítás

Szia!

A komposzttárolóból jó lesz a falevél , de a konyhai hulladékot kezeld meg , és komposztáld a termékleírásnál található módon . Utána dolgozd be a földbe . 

Értékelés: Nincs

gomba

lanyom laban karejos gomba fertozes van

idetevedtem a tema kapcsan, kerdeeim: ecsetelhetem e vele a labat es tomenyen vagy higitva?

javasolta a dokino a macska fertotlenito msoasat (?????) akkor macseszt furdessem meg em-bioval?

 

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér képe

Gomba ellen

Szia!

Gomba ellen ecsetelheted  fele-fele arányban higított EM-BIO-val . Nem azért kell higítani külső alkalmazásnál , mert árthat töményen , hanem szükségük van vizes közegre .

Lányodnak külsőleg használhatod még a Teafaolajat , Grapevital cseppeket .  Az EM-BIO-val együtt is lehet , de nem egyszerre , hanem időeltolással ( kb. 1 1/2 óra legyen közöttük . ) . 

Belsőleg Maximmun , vagy Manó manna béta-glükánnal . 

Macskafürdetésre ? Nem hallottam róla , de ártani nem árthat neki . Fürdetésnél 1/3 EM-BIO-t  2/3 vízzel kevernék . 

Értékelés: Nincs
Nellicica képe

Méhészet és Em-Bio

A tegnapi előadás "rövidsége" :) nem tette lehetővé minden terület részletes kielemzését. A méhészetben való felhasználás módja érdekelne. Tünde ugyan ajánlotta, hogy írjak a címére ezügyben, de hátha így is eljut a kérdés. Ha nagyon hosszú, jöhet a regisztrációs e-mail címemre is a válasz, ha rövidebb, itt is okés, legalább közhasznú is lesz :)

Előre is köszönöm!!!!!

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér képe

Méhészetben

Szia!

Méhészeknek lesz még más speciális termék is. Addig is az EM-BIO-val kapcsolatban a Méheknek EM-BIO tárgyú hozzászólásomat érdemes elolvasnod.

Értékelés: Nincs

EM bio állatoknak

Kedves Vali és Mindenki!

Olvastam a hozzászólásokat az EM bio kutyákra gyakorolt hatásáról és vettem is egy nagyobb kiszerelést. De a dobozon és most utánolvasva a leírásban is alapvetően a földkezelés, trágyázás és víztisztítás funkcióit találtam meg, sőt a dobozán külön felhívják a figyelmet arra, hogy élelmiszertől, italtól és állati takarmánytól távol tartandó. Nem értem, ezek szerint ez a termék mégsem adható állatoknak?

Andrea

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika képe

Kutyusnak

Nyugodtan adhatod neki, itt feljebb a leírásban benne is van, sajno svannak dolgok amiket kötelező ráírni... törvények... 

Értékelés: Nincs

Folytatjuk az Em-Bio-s előadást csütörtökön március elsején!

A sikerre való tekintettel folytatjuk! Köszönjük, ismét gyertek minél többen és jegyzeteljetek, ha van kedvetek készítsetek egy kis beszámolót az oldalra, hogy a távol maradtak is tapasztalhassanak tőletek a hallottakból.

Közvetlenül a gyártót hallhatsz róla előadást és beszélgethetsz vele, hogy miért és hogyan hat, mi van benne, mire hat. Tudj meg többet róluk, légy ebben is tudatos! Várunk szeretettel!

Ne feledd az előregisztrációval a jegyed teljes ára levásárolható nálunk! :) http://antalvali.com/eloadasok/em-bio-eloadas-tavaszi-foldkezeles-embioval.html

http://antalvali.com/eloadasok/em-bio-eloadas-tavaszi-foldkezeles-embioval.html

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Milyen hatást várjak a kutyáimnál?

Olvasom a sok hozzászólást, mennyire jó ez a szer! Tudna valaki abban segíteni, hogy milyen javulást várhatok, mi a hatása a kutyákra ennek a készítménynek? Köszönöm!

Értékelés: Nincs

EM Bio hatása

Az én kutyusom (keverék kistestű) nagyon rossz bőrben volt. Nem evett semmit, egész nap a házában volt, néha ha kijött dolgát elvégezni csak erőlködést láttam, eredményt nem. A szőre fénytelen, a kis teste nagyon lefogyott, úgy nézett ki hamarosan el fog pusztulni. Én mérgezésre vagy gyomorrontásra tippeltem, biztos vagyok abban, hogy valami a gyomrával volt. Épp karácsony volt és azt hittem reggel már gödröt kell ásni. 

Az em-biótól már másnap enyhe javulást láttam rajta, érdeklődőbb és éberebb volt, 2 nap múlva egy óriási székletet produkált és pont azt gondoltam ez az em biónak köszönhető. Néhány nap múlva az étvágya is javult és tél révén egyre többet akart enni, mindig éhes volt. 2 éve állandó folyástól szenvedett (kan kutyus)  ami 1 hónap után elmúlt.  Legalábbis akkor tűnt föl otthon, hogy nem kell Maci után felmosni.  

Állatorvos betadine-t ajánlott és azt mondta egy 10 éves kutyusnál ez természetes, soha nem fog elmúlni. Az EM BIÓ-tól elmúlt!!! Most már anyum kéri, vegyek neki em-biót és mindig kapja is azt. Örök hála, hogy Macikám újra a régi és még a csúnya folyása is elmúlt. Köszönöm Maci nevében.

Értékelés: Nincs
Antal Vali képe

Bármi baja van, jobban lesz!

Általános roboráló, vitaminizáló, közérzet javító, erősítő, bélflóra regeneráló...

Nem tudom, mi a baja (van-e baja) a kutyádnak, de biztos írnak majd neked azok az olvasóink, akik már adják a kutyusuknak.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

sajnos bajuk az van :(

Írtam nektek az antalvali.com-ra is egy tanács kérést, szintén e témában, biztos arra is érkezik válasz.
Két angol bulldogunk van, egy fiú és egy lány. Mindketten allergiásak, amit szteroiddal kezelnek, és nekem ez nem tetszik. Nem tudom, lenne-e valami más megoldás a tüneteik enyhítésére, megszüntetésére, mert nem jó, hogy ilyen durva szert szednek mindketten.
Most a fiú kutyánknak nyaki gerincműtétje lesz holnap, és a felépüléséhez keresek vitamint, vagy valamit (bocsánat a slendrián fogalmazásért, de pontosan nem tudom, mi vezetne javuláshoz), amitől a lábadozás könnyebb, gyorsabb lenne, és amitől a kutyám újra egészséges lesz. A heg kezelésére már készül a körömvirág krém, magamtól ennyire voltam képes. Azt szeretném, hogy kicsattanjanak mindketten az egészségtől, főleg a műtét előtt álló kutyánknak lenne létszükséglet.

Értékelés: Nincs

Az én kutyusom nem itta meg

Többször megpróbáltam neki adni, de mindig iszonyú megvető pillantásokat kaptam cserébe. Több nap, néha pár hét elteltével tettem a vizébe egyre kevesebbet. A végén már cseppentővel tettem egy cseppet kb. 6dl vízbe, de inkább nem ivott. Csak azért írtam ezt le, hogy nem minden kutya szereti az EM-biot hiába olyan szuper jó.

Egyébként egy 4 éves francia bulldog fiú kutyám van. Úgy tudom, az angol és a francia bulldogoknak szinte kötelező a zöldkagyló por, mivel diszpláziára hajlamosak Mi is szedjük.

Vitamin gyanánt goji berry van, sebre sheavaj és grapefruitmag kivonat, ez utóbbit szokta a vizébe kapni, ha összeszed vmi. betegséget.

Évente egyszer (tavasszal) előjön nálunk is egy kis allergia, de szerencsére nem tart sokáig. A tüneteket jelentősen csökkenti (nálunk legalábbis), ha sétáltatás után jól áttörlöm a kutyát zsályateával. Hallottam olyat, aki kamillateával tette ugyanezt. Az is használt. Lehet, hogy más gyógynövényből készült főzet is használna?!

Kívánom, hogy gyógyuljanak meg gyorsan a kutyusaid!

Üdv: Kata

 

Értékelés: Nincs
Antal Vali képe

Kutyások tapasztalatait várjuk!

Mellesleg a kutyák immunrendszere is hasonlóan működik, mint a miénk, és mint tudjuk, az allergia egyik fő okozója a nem megfelelően működő immunrendszer. Nekem nincs kutyám, de én biztosan adnék neki béta-glükánt, semmilyen konzerv kaját nem adnék neki, mert azok tele vannak immunkárosító adalékkal és függőségi anyagokkal, valamint a "jobb fajtákban" szintetikus vitaminok is vannak, amelyek szintén terhelhetik az emésztést, a kiválasztást és az immunrendszert. Inkább főznék neki húsos csontot vagy porcot, esetleg csülköt sok sárgarépával, mert a csontból felszabaduló kollagén (kocsonya) jó a csontoknak, gerincnek és az ízületeknek, a sárgarépa pedig kiváló karotin forrás.

A fájdalom ellen, és a csontjainak, ízületeinek adnék neki zöldkagyló kapszulát is, hogy minél előbb felépüljön, és választanék neki valamilyen halolajat is.

Adnék neki korálkálciumot is. A por formájút bele lehet keverni az ételébe. Az árványi anyagok miatt nyalatnék vele himalája sót is.

Ennyit tudtam segíteni.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 szavazat)
paripa képe

paradicsomot élesztettem

Sziasztok!

Tavaly kaptam egy cserepes koktélparadicsomot. Benne hagytam, nem ültettem a kertbe, mert nagyon sok termést hozott, és szépséges is volt. Cserepestül állt kint a szabadban. Sokáig termett, az ősz is meleg és hosszú volt, a paradicsom virított .

A hidegek beköszöntekor lassan elfáradtan bóbiskolni kezdett, gondoltam, elbúcsúzom tőle, hiszen a mi éghajlatunkon a paradicsom csak egyéves növény, hallottam, délen évekig megmarad. Az én növénykém elcsendesedett, lelombozódott, sajnáltam még, nehogy búcsúzóul megfázzon, behoztam a lakásba december elején. Mindene elszáradt, csak egy picike kis levélkéje zölden maradt .......

Vártunk. Ő is, én is.....Helyzet ugyanaz. Így nem dobhatom ki, hiszen még élet leselkedik benne! Januárban elején gondoltam valamit: BEFÚJTAM  EM BIOVAL! És másnap is, és másnap is befújtam...

Most a kisaranyos él és virul, peckesen zöldell és nevetgél az ablakban! Puszil Titeket, köszöni az éltető bacikat, boldogan lombosodik, fityiszt mutatott a "nálunk csak egyéves növény" meghatározásra.

Másnak is jószívvel ajánlom az EM Biot élesztgetésre, sok sikert!

Szeretettel Adri

 

Értékelés: Nincs Átlag: 4.9 (7 szavazat)
Bakos Veronika képe

Paradicsom

Egyik kedvenc "zöldségem"...   

Milyen jó olvasni, hogy is ugyanúgy viszonyul a növénykékhez mint én... amúgy nekem is van eg ymegmentett paradicsomom... van is rajta két szem ami éppen érik...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 szavazat)
kuzsieszter képe

Csibész kutya

Sziasztok!!

 

Azt szeretném kérdezni, hogy nekem vagy egy igen csibész kutyám, aki most éli a rágós korszakát, és több kis növényünket "megmetszette". Ja és ásni is szeret...

Az volna a kérdésem, ha én megöntözöm most az Embióval, még helyre jönnek? Még így télen, ha most adnám nekik? Vagy inkább csak tavasszal legyen meglocsolva ezzel? Lehet még tenni értük valamit? Már elkerítettük a növényeket a huncut kutytus elől, védve őket, a kérdés hogy mikor adjunk nekik embiot, most vagy majd tavasszal?

 

Válaszaitokat előre is köszönöm!!!

Értékelés: Nincs

Csibész kutya és a növények!

Ha jól értem kerti növényekről van szó. Milyen növényeket "metszett meg", cserjéket? Mert ha igen, akkor semmi gond Em-Bio nélkül is szépen ki fognak hajtani jó eséllyel.   Tavasszal adhatsz nekik, hogy erősödjenek, most szerintem fölösleges. Addig kapja az Em-Bio-t a kutyus, bár úgy látom így is jó erőben van!

Értékelés: Nincs
kuzsieszter képe

kutyus

A kutyus is kapja, tényleg csodaerőben van - bár neki mindegy, huncut anélkül is

van nekünk tulipánfánk, egresünk, feketeribizli, málna (ezek mind újak), ősszel lettek elültetve, gyógynövények (zsálya,bazsalikom, medvehagyma,  lestyán, menták, levendula). Ezeket rágcsálta többnyire. a Feketeribizlit ki is ásta, de anyukám visszaültette. Akkor ezeknek elég tavasszal?

Olvastam valahol,hogy ha illóolajjal bekenem azokat a növényeket, amiket rág, akkor az illólajos bekenés után el fogja kerülni. Ez mennyire igaz? és van amit nem szeret a kutya az illóolajok közül? Megér egy próbát szerinted?

köszönöm a segítségedet!!

Értékelés: Nincs

Jó eséllyel nem lesz bajuk!

Jó eséllyel nem lesz bajuk! Ezt az illóolajos dolgot még nem hallottam... Szerintem túl hamar elillan, így nem véd hosszú távon. Szerintem hatékonyabb a kutyus orrára koppantani, ha csínytevés közben éritek!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Bakos Veronika képe

Egészségére!

Elég tavasszal önteni a növénykénre, most úgyis fagyott a talaj és csak tavasszal kezdenének el "dolgozni" a bacik... 

Értékelés: Nincs
kuzsieszter képe

Köszönet

Sziasztok!

Köszönöm a válaszokat!!

Értékelés: Nincs

A decemberben lejárt

A decemberben lejárt em-biomnak nagyon furcsa szaga lett lehetséges hogy megromlott? Felhasználhatom még?

A másik kérdésem pedig az lenne hogy véletlenül nem bio retekmagot vettem csíráztatáshoz és ha az áztatásnál rakok a vízbe em-biot akkor jól gondolom hogy semlegesíti az esetleges vegyszert?!

Értékelés: Nincs
Valastyán Gyöngyvér képe

Lejárat

Szia!

Ha fagy- és napfénymentesen tároltad , akkor semmi baja nem lehet . Illata , szaga változhat .

Csíráztatásra vett magok vizét kezelheted vele , de ha van a magban vegyszer , nem biztos , hogy az összes kemikáliát semlegesíti . Csíráztatásnál nincs annyi idő , mint az elvetett magoknál . 

Értékelés: Nincs

Bio mangalica termékek

Sziasztok!

Érdeklődnék, hogy gondoltatok-e arra, hogy bio füstölt (szalámi, kolbász) vákumcsomagolt (sonka) mangalica termékek is legyenek a webáruházban? Ha igen, akkor ajánlom a oldalt, ott sok mindent meg lehet tudni a cégről. Bio és nagyon finom termékeik vannak! Ezt azért vetettem fel, mert biztos nagy igény lenne rá, mivel sokan megkerestek engem az elérhetőségük miatt. Köszönettel: Éva

Értékelés: Nincs
Hortenzia képe

Köszönjük Évi az

Köszönjük Évi az ajánlást.

Tervben van, de vannak bizonyos előírások és előbb azokat kell teljesíteni.

Szép napot,

Hortenzia

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel