Költözik a Bionom Biobolt
Kedves Vásárlóink!
Jövő héten hétfőtől (05.21) új helyre költözik a raktár és a személyes átvevőhely is.
A csomagokat hétfőtől már az új helyen lehet átvenni: 1134 Budapest, Csángó u. 8.
A kapcsolódó blog bejegyzést Pálmától, itt olvashatjátok.
Várunk Titeket szeretettel az új helyen is!
Bionom Biobolt csapata
Cassia obovata hajfestéshez (Berni "szőke" hennája)
A Cassia obovata olívazöld növényi por, melyet a növény leveleinek finom őrlésével kapnak. Illata a friss fűéhez hasonlít. Nevezik szennának, natúr/szőke hennának is, mivel a szőke és ősz hajnak aranyos csillogást kölcsönöz, sötétebb hajnál pedig gyönyörű, tartós fényt és tartást érhetünk el vele színező hatás nélkül.
Gyógyhatása már évszázadok óta ismert, gombaölő, antibakteriális, hashajtó, atka írtó, valamint kezelhető vele az ekcéma és psoriasis is.
Hajfestéshez ha a szőke vagy ősz hajnak aranyos csillogást szeretnénk kölcsönözni: a cassia port keverjük össze narancs vagy citromlével, amíg tejfölsűrűségű pépet nem kapunk, hagyjuk állni 12 órát, majd kenjük a száraz vagy enyhén nedves hajunkra, tekerjünk rá follpack-ot és egy törülközőt, majd hagyjuk rajta 3 óra hosszat a cassia pépet. Tiszta samponnal mossuk meg és egy gyönyörűen aranyló végeredményre számíthatunk.
Sötétebb hajfestéshez ha a hajat "csak" kondícionálni szeretnénk: meleg vízzel keverjük tejfölsűrűségűre a cassia port, kenjük a száraz vagy enyhén nedves hajunkra, tekerjük körbe follpackal és egy törülközővel, majd egy-három óra elteltével mossuk le tiszta samponnal.
"Eperszőke" hajszín elérése szőke vagy ősz hajnál: 80% cassia port és 20% "Berni-hennaport" keverjünk össze narancs vagy citromlével, míg tejfölsűrűségű pépet nem kapunk. Hagyjuk állni lefedve 12 órát, majd kenjük a száraz vagy enyhén nedves hajunkra, tekerjük körbe follpackal és egy törülközővel, majd 3 óra elteltével tiszta samponnal mossuk le.
Mennyiségek, mint a hennánál és indigónál: rövid hajra 200g, hosszúra 300g kb.
Összetétel: casssia obovata
További írások a növényi hajfesséssel kapcsolatban:
Hajfestés kérdőjelekkel??? Vagy lehet természetesen és egészségesen is?
- A hozzászóláshoz belépés szükséges

Cassia eltávolítása
Kedves hozzáértők!
Sűrgős segitségre van szükségem, Anyu teljesen ősz hajára cassia pakolást tettem fel ma ( cassia + víz + pár csepp levendula és teafa illó ). Szóval 1 órát volt fent a cucc, mikor lemosta , na akkor néztünk ám nagyot ugyanis zöldes sárgás árnyalatban pompázik most a haja! Már 3 x megmosta de nem akar eltűnni, olyan mintha piszkos lenne. Valaki tudna segiteni, hogy mivel tudnánk levarázsolni vagy legalább halványítani ?
Köszönöm, ha valaki segit!
kimaradt anyag
Ha túl sok anyagot kevetem be, mit tehetek vele, ha nem akarom kidobni? Van ötletetek? El lehet tárolni valameddig?
megkésve bár...
Szia!
Pár napig a hűtőben eltarthatod, és a következő hajmosás előtt újra felhasználhatod - na persze attól függ, hogy milyen gyakran mosol hajat -.
Vagy ajándékozd oda valakinek. Biztos örömet szereznél vele.
Heni
köszönöm :)
Köszönöm a választ Heni!
Egyébként bár dúsabb nem lett tőle a hajam, de nagyon szép arany árnyalatot adott a sötétszőke alapszinemnek, márcsak ezért is szívből ajánlanám bárkinek. :)
: )
Cassia pakolás
Sziasztok!
A sötétbarna hajamat szeretném ápolni, fényesíteni a cassiával, de a hozzászólásokból sem egyértelmű nekem, hogy ebben az esetben is kell-e 12 órán keresztül állni hagyni a pépet, vagy rögtön felkenhetem?
És ugye jó úgy, ha fele-fele arányban keverem ki vízzel és citromlével?
A hajamat mostanában szódabikarbónás vízzel mosom, majd almaecetes-levendulaolajos vízzel öblítem, és nem tudom, hogy lehet-e bármilyen negatív hatással a cassiára a szódabikarbónás mosás (úgy értem a lúgos kémhatás)?
Köszönöm a segítségeteket! :)
Cassia sötét hajra
Nekem egyértelműnek tűnik, hogy a sötétebb hajnál, ha csak kondicionálást, és fényt szeretnénk elérni, akkor nem kell 12 óráig állni hagyni a pépet, hanem a kikeverés után egyből felkenhető.
Ha fele-fele arányban citromlével kevered, akkor lehet, hogy egy icipicit megszívja a hajszíned (legalábbis én így tapasztaltam magamon, ha citromlével öblítettem le a hajam).
Jó a szódabikarbóna hajmosáshoz, azonban én nem javaslom, hogy minden alkalommal szódabikarbónával moss hajat, pont a lúgos kémhatás miatt. Elég, ha csak hébe-hóba alkalmazod. Próbáld ki a tojássampont vagy nézz szét a sampon választékunkban. Ezeket használhatod folyamatosan, nem bontja meg a fejbőr egyensúlyát.
alsó korhatár cassiához?
Mi a véleményetek...? Eretnekség lenne ha a 7 éves lányom haját kezelném ezzel...?
Hetente 3x-4x jár úszni a kölyök, és mostanában valamit változtattak a vízen, átható klóros illata van mindig a fürdőruhájának. Ennek a számlájára írom azt is, hogy a szép hosszú, fényes haja az utóbbi időben fakóvá, és töredezővé vált, illetve mostanában hullik is kicsit ami korábban egyáltalán nem volt rá jellemző. Nagyon figyelünk az étkezésére, jó minőségű természetes vitaminokat kap, és tisztálkodáshoz is méregmentes termékeket használunk. Úgy egy hónapja kap Manó Mannát, és Emóciót is. (A Méz almarostal, Humiqum, és Lazacolaj is bekerül majd az étrendbe, most rendeltem neki.)
A hajvágás nem jöhet szóba Nála, ragaszkodik a tincseihez ami egyébként derékig érő, és sötétszőke.
Egyfelől idegenkedem a gondolattól, hogy fessem a 7 éves lányom haját másfelől ha mint hajpakolás fogom fel a dolgot...
Cassia hajpakolás
A cassia használata nincs alsó korhatárhoz kötve, csak ugye a gyerekeknek még olyan szép, egészséges a hajuk, általában nem indokolt a hajpakolás.
Viszont ilyen esetben, amikor extra hatásnak van kitéve a haj (lásd: uszoda), akkor természetesen bevethető a cassia.
A cassia nem fest, és nem színez! Ezért elsősorban hajápolóként, hajpakolásként, hajfényesítőként állja meg a helyét.
A cassia pépbe keverjetek bele egy pár csepp levendula-rozmaring illóolajat, mindkettő nagyon jót tesz a hajnak, a levendula csillapítja a fejbőr irritációt, amit a klóros uszodavíz okoz(hat), a rozmaring pedig serkenti a fejbőr vérkeringését, ezáltal jobban nő a haj.
Hajmosáskor használjatok hajbalzsamot (pici kell belőlük), a vadrózsás és a Bioemsan balzsama is rendkívül jót tesz a hajjal. Mindkettőt tesztelem, és nagyon tuti
.
Sziasztok! Én abszolút nem
Sziasztok!
Én abszolút nem festem a hajam, de nagyon száraz tud lenni, törik a vége. Már 1 éve csak tojás sampont használok. Szóval a kérdésem, hogy ez a henna szerintetek segítene a hajam állapotán? Tudom, hogy belülről kell magam rendbe tenni, tervben van már a méregtelenítés, úgy március, április környékén. De addig is segítene a hajamon ez a henna? Befogadnák a hajszálaim a henna jótevőit méregtelenítés nélkül is? :) Tudom, hogy kacifántosan fogalmazok, elnézést érte! A válaszokat köszi előre is!
Száraz, töredező haj
Méregtelenítés nélkül is felszívódnak a jótékony összetevők! Próbáld ki!
A haj töredezése tápanyag hiányra utal, igazad van abban, hogy belülről tudod rendbe hozni!
Cassia obovata
Kedves Berni !
Ha Cassia obovata-t használok hennás hajra, milyen színt kapok? Hennával mahagóni színű vagyok, meguntam a vöröset, s most a saját barna hajszínemre vágyom. A Cassiát azért vettem, hogy néhány ősz hajszálamnak adjon némi színt.
Üdvözlettel: Judit
a cassia nem szinez
Szia!
A cassia fényt ad a hajnak, de nem szinez.
Ha barnát szeretnél, akkor a henna+indigó párost javaslom.
Az összes növényi hajápoló/szinező (henna, indigó, cassia) alá belinkeltem a narancssárga oldalon található írásokat, így remélem, hogy könnyebben megtaláljátok a kérdésitekre a választ.
Heni
Köszönöm!
Epermami, köszönöm szépen!
Mindenképpen jelentkezni fogok, ha úgy alakul. :)
Ágnes
Hennáról cassiára váltás
Sziasztok!
Már lassan két éve festem a majdnem derékig érő hajam hennával. Eredetileg sötétszőke hajam van néhány ősz hajszállal. Szeretném nagyjából vissza kapni az eredeti színem, ezért is gondoltam, hogy áttérnék a cassiára.
Ha a mostani lenövést cassiával "festem", kb. mire számíthatok? Mi történhet a hennás résszel és mi várható az ősz hajszálakkal?
Szóval a cassia befedi az ősz hajat, vagy nem? Nem egyértelmű nekem, hogy a cassia nem színez, csak aranyos csillogást ad az ősz/szőke hajnak. Elvileg az ősz hajam ősz marad, mint, ahogy lejjebb írta Vali egy válaszában?
Egyébként nem festeném a hajam, de az őszülés még korai. :) Segítségeteket köszönöm!
Ágnes
A cassia nem fedi be az ősz hajszálakat
Szia Ágnes! A cassia egy hajápoló, fényes csillogást ad a hajnak, de nem festi be azt. Hogy milyen eredménye lenne, ha csak ezzel kezelnéd a hajad, azt nem tudom pontosan megmondani Neked, ki kell próbálnod... Ha megcsináltad, oszd meg a tapsztalatodat velünk kérlek!
Én is behennáztam egyszer a hajam, mert egy nagy ősz tincs égtelenkedett(ik) a halántékomnál, de mivel nem bírom azt, hogy rendszeresen festenem kellene, így lenövesztettem. Elfogadtam, hogy ez van, már nem érzem az "égtelenkedést" :)...
12 óra muszáj?
Nekem az lenne a kérdésem, hogy felkenés előtt muszáj e kivárni a 12 órát vagy kikeverés után azonnal felkenhető? Lesz-e különbség, ha nem várom meg? Köszönöm
cassia+indigó
Sziasztok! Elolvastam az össze cassiás hennás indigós hozzászólást kérdésem a következő: rendelnék cassiát a hajamra, és szeretném befesteni a szemöldökömet (halványszürke színű) eddig kozmetikus festette(a pilláimat is), sötétbarnára de annyi rosszat írtatok a hajfestékekről, gondolom a szemöldökfesték se jobb, és nem épp ezzel fogom elérni, hogy erősebb legyen a szemöldököm meg hosszabb a szempillám, szóval szeretném én otthon befesteni, de nem szeretnék egy ici-pici vöröses csillogást se. De azt olvastam, hogy az indigó önmagában nem színez, kell hozzá a henna, én ezt helyettesíteném cassiával, tehát cassia+indigóval(+kávé,tea?) festeném, ez így már befogná a szemöldököm Előre is nagyon köszönöm a segítséget!
Szemöldök színezés növényi hajfestékkel
Picit félreértelmeztél egy-két dolgot, sebaj, segítek!
Cassia: színtelen növényi hajápoló szer. Ő az aki, nem színez, "csak" ápolja a hajat, és selymes csillogást kölcsönöz neki.
Henna: erőteljesen színezi a hajat, és minél világosabb vagy őszebb a hajszín, annál intenzívebb vörösre lehet számítani. Ápol, fényesít ez mellett.
Indigó: ő is színez önmagában is, főleg sötétíteni, barnásítani, picit feketésíteni lehet vele, DE csak a "színes" hajszálakat (szemöldököt). Az ősz hajszálakat önmagában nem fogja be, ezért kell előtte henna, és utána az indigó.
Mivel színes a szemöldököd, és sötétíteni szeretnéd, ezért neked elég csak az indigó.
Bővebben itt olvashatsz a növényi színezők használatáról.
Ősz hajszál eltűntetése?
Sziasztok!
Van esély arra, hogy eltűntesse a Cassia az ősz hajszálakat? Úgy értem, hogy egy kis aranyos csillogást/színt adjon nekik és ne látszon, hogy fehérek. Sötétbarna hajam van elég sok ősz hajszállal, ami már eléggé zava, de a saját hajszínemet nagyon szeretem, ha nem muszáj, nem szeretném emiatt befesteni az egészet hennával. Tudtok valamit ajánlani? Köszönöm szépen előre is!
zsuzsmac
Cassia ősz hajszálakra...tapasztalat
Habár nekem nem sok van, de már láthatóak! A cassiától csodálatos csillogó, dús lesz a hajam, aranybarna színt ad, de az ősz hajszálaimat nem fedi be!
Hennával keverve viszont biztos! De én is világos szőke vagyok, így az nálam sem jöhet szóba! Marad az elfogadás?!:))
Válasz Fürtösnek
Vagy az elfogadás vagy a henna:)
hajhullás ellen is jó?
Cassiával kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy hajhullás ellen is használható-e? A hennázhoz hasonlóan ennek is van hajnövekedést serkentő, illetve fejbőr ápoló hatása? A leírás szerint ugyanis: 'gombaölő, antibakteriális' tulajdonsággal rendelkezik. Drága férjemnek szeretném megrendelni, amennyiben ajánljátok! köszönöm
Cassia hajhullás ellen
Amennyiben a hajhullás oka a fejbőr gombás, bakteriális fertőzése, akkor teljes mértékben ajánlott (psoriasis, bőrgomba, ekcéma, atka okozta fertőzés, egyéb mikróbák okozta fertőzések, a test bármely területén). Érdemes belülről is kezelni a problémát: Emóció, Huminiqum.
Berni
Ezt így lehet? van értelme?
Sziasztok! Szeretnék én is lassan (még 1 hónapot kell várnom) belépni a természetes hajfestők világába, de felmerült bennem egy kérdés, amire nem találok választ sehol. (persze lehet rossz helyen keresem, elnézést, új vagyok még itt) Az eredeti hajszínem az az "egérszín", amit a fodrászok sötétszőkének hívnak. Van egy jó pár ősz hajszálam is már sajnos. Nagyon sötétíteni nem szeretném, ezért arra gondoltam, hogy az indigót mindenképpen kihagynám, de azért nem bánnám ha az ősz hajszálaim nem virítanának. Lehet olyat hogy a Cassiát keverem 80-20%-ban hennával és diófalevél/kávé főzettel öntöm fel? Úgy van rá esélyem h picit színezi a hajamat(főleg az ősz szálakat), de nem lesz nagyon vöröses? Kell bele egyáltalán a henna? Nem igazán állnak jól nekem a vöröses árnyalatok... csak mivel írjátok, hogy a Cassia magában nem színez, ezért gondoltam hozzátenni. Előre is köszönöm a választ! Szép napot!
Cassia barnásodás
Sziasztok!
A múlt héten tettem cassiát a hajamra, nagyon szép lett (szőke melír volt a világosbarna hajamban, félig citrommal kevertem a cassiát), akkor nem vettem észre színváltozást. Tegnap este mostam hajat először azóta, reggelre pedig egyértelműen barnább lett a hajam, még a melír is sötétedett. Jártatok már így?
Most hogy mondod, nekem is sötétedett...
Régen én is melírozott hajra kentem fel, és a melír részénél sötétebb lett, a hamvas szőkéből inkább aranyszőke lett, aminek annyira nem örültem, de nagyon picit változott csak.
cassia obovata ?
Tegnap kézhez kaptam a cassia obovatat és egy kicsit elbizonytalanodtam. A barnás hajamhoz vízzel vagy citrommal próbáljam a cassiát kikeverni? Biztosan nem lesz más színű a hajam? Annak örülnék, ha egy kicsit világosítana..... Jelenleg Varga hajcseppeket használok, azt a cassia után is ugyanúgy használhatom?
Cassia
Nekem sötét vöröses-szőke a hajam, és citrommal és vízzel kikeverve is egy nagyon picit sötétített, vagy inkább úgy mondom, hogy a nap által kiszívott hajvégek most színben hozzásimulnak a hajam többi részéhez...
Ha száraz a hajad vigyázz a sok citrommal, nekem nagyon szárított, másodszorra vízzel és Farfalla balzsammal kevertem ki..
Cassia kikeverése
Ha a hennából indulok ki, akkor ha citromlével kevered ki, akkor intenzívebb, mélyebb lesz a színe, ezért én vízzel keverném ki (egyébként ezzel is csináltam a saját hajamon).
Berni
Cassia szőke melírre
Szia Bodhidharmi!
Én is pont így jártam! Aranyszőke árnyalatot kaptam a világos szőke melír csíkokon! Én azóta már 4x mostam hajat és nem világosodott vissza! Ez az árnyalat is nagyon szép, többen megdícsérték!
Habár a cassia pakolás után csodálatosan csillogott a hajam, és hihetetlen dús lett mikor megszáradt, én sem szeretném, ha még sötétebb lenne a szőke csíkom, azt hiszem télen kikisérletezem...lehet több citrom kell mellé?
Talán van valakinek még tapasztalata!? Írja meg nekünk legyen szives!
cassia+melír tapasztalat és kérdés
Én is melírozott hajra használtam a cassiát. Olvastam, hogy 2 féle módon lehet használni: arany árnyalat „festésére” a világos hajra, miután 12 órát állt a keverék; illetve sima kondicionálásra bármilyen, akár vegykezelt, melírozott hajra, ebben az esetben azonnal fel kell kenni az összekeverés után.
Olvastam azt is, hogy melírozás, festés után 1-2 hetet érdemes várni a cassiázással.
Tapasztalataim: kondicionálóként próbáltam ki most, nekem így is bearanyozta a világosszőke melírt (ahogy írtátok is többen). Nem annyira tetszik ez a sárgás árnyalat, előbb-utóbb újra melírozni szeretnék. Az állagán sajnos nem vettem még észre az átütő jótékony hatást. Talán majd legközelebb. Arra gondoltam, majd kipróbálom a "festő" verziót is.
3 kérdésem lenne ezzel kapcsolatban:
1. Írtátok korábban többen, hogy melírozott hajra használjátok. A 12 óra állásos „festő” verziót teszitek fel, vagy csak az azonnali kondicionálót?
2. Cassiázás után mennyi idővel lehet újra melírozni, hajat festeni? (Tudom, legjobb lenne ezzel leállni, de….) Azt tudom, hogy hennázás után csak akkor lehet vegyi festéket használni, ha teljesen lekopott, lenőtt a henna, de nem tudom eldönteni, a cassia hatása mennyiben más. Tudom, más növény, mint a henna, de mivel a hatása hasonló, elgondolkodtam.
3. Ha lehet utána melírozni, akkor mindkét felhasználási forma után lehet, vagy a „festő” 12 órás verzió után nem? Csak akkor, ha kondicionálóként alkalmaztuk? Vagy akkor sem?
Ha vannak tapasztalataitok, előre is köszi a válaszokat!
Cassia
Szia!
Én úgy tudom, hogy minden természetes "hajfestéknél" jó ha kivárjuk a pihentetési időt...
"Azt tudom, hogy hennázás után csak akkor lehet vegyi festéket használni, ha teljesen lekopott, lenőtt a henna,"
Ez így nem helytálló, nem tudom hol ovastad
Egyrészt a rendes henna nem kopik le, csak lenő, másrészt ez így nagyon hosszú idő lenne... mi azt szoktuk mondani, hogy legyen 3 hónap a várakozási idő...
cassia és melír kérdés még mindig
Szia!
Köszi a választ! Ezek szerint 3 hónap után ajánlott csak újra melíroztatni.
A kérdésem továbbra is az, hogy ez a kondicionálásként való alkalmazást illetően is igaz? Hiszen akkor nem "festékként" használjuk.
A henna kopásáról egyéb fórumokon olvastam (nyilván nem az itteni hennát használják
A lenövést itt nálatok, a henna oldalán: "a hennafestés után (amíg az le nem nő) nem használhatunk kémiai anyagokat, sem hajfestéket, sem hullámosítókat!"
Én ezt úgy értelmeztem, hogy tényleges, totális lenövesztésre gondoltok, vágatással, ami akár 1 év. (Hosszabb hajnál még több.) De ezek szerint félreértettem és egy lenövesztés csak 3 hónap, ez esetemben jó hír melír-ügyben....
cassia obovata
A citromos cassia obovata pakolás arányait szeretném megtudni. Szötét szőke, fül alattig érő, vékonyszálú hajam van. Ehhez kb mennyi cassia obovata és mennyi citromlé kell kb? A citromlé mellé vagy helyett kamillatea is adható?Mennyi illóolajat kell hozzá tenni? Köszönöm előre! o:)
cassia mennyiség
Szia! Nekem ugyanilyen hosszú a hajam, 200 grammot kevertem be, de a fele megmaradt. A helyedben bekevernék 100 grammot, megnézném mennyi, és esetleg hozzáadnék.
Cassia
"Mennyiségek, mint a hennánál és indigónál: rövid hajra 200g, hosszúra 300g kb."
Annyi citromlevet és/vagy kamillát használj, amennyivel tejfölsűrűségű pépet tudsz keverni.
Annyi illóolajat adj hozzá, amennyit szeretnél, 5-10 csepp.
cassia bekeverése
Ha cassiát nem citromlével, hanem kamillateával pépesítenék, akkor is kell hagyni 12 órát állni keverés után (felkenés előtt), mint a citromleves keverés esetén? Köszönöm, Csilla
Tapasztalt cassiázók segítségét várjuk!
Illetve leginkább Csilla várja...
mennyiség
Kipróbáltam, tényleg nagyon hatásos, gyönyörűen csillog tőle a hajam
+ Nekem félhosszú, nagyon sűrű a hajam, a 200 gr rengeteg volt, szerintem a fele is elég lett volna.
Tényleg csillog!!!
Kipróbáltam, és tényleg működik!!!
Nagyon szép arany csillogást kapott tőle a világosbarna hajam, és a tartása is sokkal jobb (vékonyszálú hajam van). Nagyon tetszik a végeredmény, nem is gondoltam, hogy ilyen jó lesz! Viszont javaslom valamilyen illóolaj használatát, mert a "zöld" illata eléggé érződik... : ) Kérdeznék is attól, aki már használta több alkalommal: mennyi ideig tart a csillogás? Milyen időközönként érdemes a cassiát használni? Havonta?
Köszönöm előre is a segítséget!
cassia csillogása
Szia! Én eddig kétszer használtam, az utolsó óta eltelt kb. 3 hónap és pont tegnap dicsérte meg egy ismerősöm, hogy milyen gyönyörű színe van. És tényleg, még mindig szép, csillogó, egészséges hatása van. Én mondjuk a tartásban nem érzek különbséget, de a fényét imádom. Szerintem negyedévente bőven elég használni, de úgyis látni fogod.
Mennyi kell belőle 1 alkalommal?
Sziasztok!
A hozzászólásokat végigolvastam, de nem találtam választ arra a kérdésre, hogy mennyi kell belőle egy alkalommal? hosszú melírozott hajam van. nem szinezésre szándékozom használni, csak az állapotjavítás, szép fénylő haj a cél. ez esetben hány gramm por számít 1 adagnak?
Köszönöm a választ előre is!
Cassia eredménye + Bubunak válasz
Tegnap délután sikerült végre kipróbálnom, nagyon szép csillogó lett a hajam tőle, a tapintása pedig olyan kisbabás lett, puha, és libegős.
Hajbalzsam helyett nekem nem válna be, mert lemosása és hajmosás után a szokásosnál egy picit több hajbalzsamot igényelt a hajam. Magában a cassia inkább olyan "ropogós" érzetű hajat eredményezett nálam.
Felkenése közben megkívántam a sóskát, mert szerintem kifejezetten sóskamártás illata van.
cassia pép
Segítséget szeretnék kérni, hogy a cassia és citromlé keverékét letakarva kell-e állni hagyni? Hűtsem vagy inkább szobahőmérsékleten tartsam? Ha esetleg keverek hozzá egy kis kamillateát akkor erősebb lesz a szőkítő hatása? Amúgy olyan szürkés hajszínem van,ami a fodrász szerint sötétszőke kevés ősz hajszállal. A másik, hogy mennyit kéne bekevernem egy 40 cm-es közepes erősségű hajhoz? Előre is köszönöm a válaszotokat. :)
Cassia-keverék száraz hajra
Sziasztok! Én vörösesszőke eredményt szeretnék az ősz részeken, ezért gondoltam a henna+cassia 20-80%, vagy 50-50 %-os keverékére, de nem merem narancs- vagy citromlével készíteni, mert félek, hogy nagyon ki fogja szárítani az amúgy is szálkásodásra hajlamos hajamat. Készíthetem ezt a krémet is úgy, mint azelőtt a hennát: forró vízzel (vagy kamillateával) és max. egy ek. citromlével? Vagy a hőtől a Cassia elveszíti a hatását? Köszönöm előre is a választ!
Cassia keverék száraz hajra
Jó sima vízzel is ha kikevered és teszel bele pici citromlevet. Arányoknál én a 20% henna 80% cassi-ára szavaznék, de tudod, ezt magadnak kell kitapasztalnod. Ha nagyon száraz a hajad, javaslom rá a kókuszvaj-pakolást festés után (természetesen csak ha még mindig száraznak éreznéd :) ).
Berni
Köszönöm
Köszönöm a kimerítő választ!! :) Amúgy samponból most ezt használom Biola Herbal babasampon, 250ml(Biola) :) További szép Napot
Segítséget kérnék cassia használathoz
Nagyon meg vagyok elégedve a Cassia-val,nagyon szép lett tőle a hajam, most meg ki szeretném próbálni a Henna ("Berni hennája") és az Indigó hasfestéshez ("Berni hennája"). De azt nem tudom eldönteni, hogy hogy használjam ezt a hármat együtt úgy, hogy a Hennát használom először és beleteszem a Cassiát is, és utána az Indigót? Így jó, vagy mind a hármat inkább külön-külön?
Normál barna a hajszínem, nem szeretnék vörös lenni. Mielőtt a Cassiát használtam volna előtte a Konzol kókuszvaját használtam hajpakolásként, az is nagyon jó volt, gondoltam, hogy a Cassiához is teszek egy kis kókuszvajat, ha hennázok majd akkor a Henna mellé is tehetek bele kókuszvajat??
Köszönöm előre is a választ!!:)
További Szép Napot Mindenkinek!!:)
A növényi hajszínező hármas
Azt ugye tudod, hogy a henna és az indigó színez, míg a cassia igazából nem nagyon változtatja meg a haj színét, inkább ragyogóvá, fénylővé teszi.
1. Ha nem szeretnél változtatni a hajad színén, akkor maradhat csak a cassia a kókuszvajjal.
2. Ha változtatni szeretnél a hajad jelenlegi színén: a henna mindenképp ad egy vöröskés árnyalatot a hajnak, minél sötétebb barna a hajad, annál kevésbé dominál a vörös. Pont ezt a vörös hatást ellensúlyozza a indigó, amivel barnásítani ill. feketíteni lehet az árnyalatot, attól függően hány órát hagyod fent.
Ha nincs ősz hajszálad, akkor fele-fele arányban használhatod a henna-indigó keveréket. Ha van ősz, akkor előbb a henna, majd utána az indigó, mivel önmagában az indigó nem képes befogni az ősz hajszálakat. Ezeknél is használhatod a kókuszvajat.
Persze keverheted is a hármat, de mivel a hennában ugyanúgy megvannak a jótékony hatások, én majdnem fölöslegesnek tartom.Ha már ennyire "szereted" a hajad, inkább ajándékozd meg egy finom samponnal vagy balzsammal, például ezekkel.
Ajánlom figyelmedbe a "hennás kérdezz-feleleket", sok mindenre választ találsz.
Cassia
Szia Betty! Mielőtt megrendelem a cassiát szeretnék kérdezni pár dolgot. Én igazából szőke vagyok, de mivel leálltam a vegyszerekkel kb. 9 hete, eléggé lenőtt a hajam, ami már barna. Szeretnék szőke maradni. Hogy oldhatom meg ezzel a porral? Citromlével vagy kamillateával keverjem össze? Igazi citrom levével? Kb mennyi port használjak el egy hajkezelésre? A kisebb kiszerelés hány alkalomra elég? Rövid hajam van. Várom válaszod, előre is köszönöm, Évca
cassia + illóolaj
Sziasztok !
Érdeklődni szeretnék, hogy a citromos cassia masszámba is tehetek pl. levendula illóolajat? Nagyon jó hatással volt a hajamra, csak a végén és még két mosásig az a mérhetetlen zoo csemege szag, az volt kellemetlen.
Előre is köszönöm a válaszotokat ! :)
Bátran locsolhatsz bele bármilyen illóolajat
Ha a levendulát szereted, akkor azt!
Nagyon szeretem a levendulát :)
De mivel jelenleg 100%-os tisztaságú Tihanyi illóm van, ezért gondoltam. :) De van egy másik bio narancsos illóm is, csak arra azért nem gondoltam, mert fényérzékeny.
Én hennával festem a hajam.
Én hennával festem a hajam. Ha hennaport és cassiát fele-fele arányban keverek be, akkor a normál vörös árnyalattól világosabb lesz a hajam? Jutka
Cassia+henna
Szia!
Én a kezdetektől fogva dupla annyi cassiát keverek a hennához a hajfestéshez, nekem alapból szőke hajam volt, aztán beszürkült, elvileg a fodrász szerint sötétszőkére, szerintem meg egérszürke színe volt, mindegy. A lényeg hogy nekem így leginkább rézszínű a hajam, és vörös. :)
Keress rá a hozzászólásaimra az antalvali oldalon, ott konkrét recepteket minden tapasztalatot megtalálsz a kérdésről, elég sokatoknak válaszoltam már.
tigerwoman :)
Mivel a cassiának nincs színező hatása
fogalmam sincs, hogy milyen hajszíned lesz... Ez az alaphajszínedtől függ ugyanis, és nem a cassiától. Ha világos a hajad, akkor elvoleg rezesebb végeredményt kell, hogy kapj.
Ez valami szuper !
Múlt hét végén kaptam meg a cassiámat és ma délelőtt fel is tettem citromos pakolás formájában. Hát valami csodálatos lett a hajam tőle. Csillog, szép a színe és az állaga. Nem utolsó sorban nagyon gazdaságos is. Köszi Berni hogy megtaláltad ezt a csodát ! :)
Melírozott haj
Sziasztok!
A cassia melírozott hajra használható pakolásként vagy a vegyianyagok miatt nem fejti ki ápoló hatását?
Köszönöm! :)
Cassia és a vegykezelt haj
Természetesen a cassia a vegyi hatásnak kitett haj állapotán nagyon sokat tud javítani, és a jótékony, ápoló tulajdonságai hasonlóképpen érvényesülnek.
Egy a lényeg, hogy legalább 1-2 hetet érdemes várni a vegykezelés (melír, festés, dauer) után, tehát semmiképpen sem egy alkalomra időzítsd a festét és a cassiás hajpakolást!
Cassia obovata
Milyen gyakorisággal érdemes használni, hogy mihamarabb rendbejöjjön a haj? Ha eléggé száraz a hajam, akkor is megcsinálhatom elsőre a citromos változatot, vagy akkor inkább kezdjem a sima melegvizes kondicionálással, és majd később vessem be a citromos pakolást, hogy "aranyosabb" szőkét kapjak? És a később mikor legyen? 1-2 hét múlva? :) Swan
Cassia
Bármilyen gyakorisággal lehet használni, de ugye tudod, hogy a haj állapotát belülről érdemes elsősorban kezelni? :-)
Nekem normál, néha száraz a hajam, és a citromos verzió kicsit szárított, így elhatároztam, hogy legközelebb teszek bele a farfalla balzsamomból, vagy a Kálmán pakolásából!
Tudod Kálmán gyártja nekünk a gyógymézeket és bort, és most psssszzzt! elárulok egy titkot, éppen szuper hajápoló pakolásokat kotyvaszt nekünk!
Én már teszteltem a száraz hajra valót és isteni, Szombathelyen Vali előadása után mindanki tapogatta a hajamat hogy milyen jó állaga van! :-)
Haj táplálása belülről
Erre keresek választ, hogy hogyan tudom belülről táplálni a hajam? Megköszönném, ha segítenétek! Sok hajam kihullott, ugyan már nem hullik, a vége elvékonyodik, emiatt nem lehet növeszteni sem, és zsírosodik is. Most elkezdtem a lávasampont, fincsi! Kinga
Cassia - mennyit?
Köszönöm a választ Veronika!
Akkor az első, talán a második alkalomra is csak simán használom, és majd utána vetem be a citromos verziót, remélem úgy tényleg világosít egy kicsit. Az 500 grammos kiszerelést vettem, mennyit keverjek be belőle egy alkalomra?
Valahol olvastam, hogy fél méteres a hajad, nekem is ilyesmi hosszú. Örültem a hajápoló pakolásról szóló hírednek, nagyon várom! Egyébként hajápolás belülről... Erről majd külön... Swan
Mikor nem színez?
Sziasztok!
Hogyan készítsem el a cassiát, hogy ne színezze a hajat? Mamámnak gyönyörű ősz haja van, sosem festette, viszont sajnos hullik neki. Gondoltam, tegyünk egy próbát cassiával vagy hennával, hogy táplálja. De hogyan készítsem el úgy, hogy ne színezze a haját? Nem szeretne sem szőke, sem vörös lenni hirtelen így 76 évesen...
Köszönöm a segítséget!
A Cassia soha nem színez!
Csak ad egy enyhe arany csillogást a hajnak. Ezért szoktuk ajánlani szőke hajra, mert az arany fénytől szőkébbnek tűnik. A sötét hajon nem világosít, csak fényt ad neki. Az ősz hajnak is ad egy arany csillogást, de nem lesz se sárga, se vörös, nem kell megijedned.
Nem festett hajra is jó hajkondiciánóként?
Tegyük fel hajbalzsamként is megállja a helyét? Úgy értem érdemesebb Cassiát beszerezni, mint pl. hajbalzsamot?
"Várakozás"
Barátnőm is szeretné használni a Cassia-t, Ő hajfestésre, (én csak kondicionálásra,a sötétbarna hajamra), neki szőkésbarna alapszínű a haja, de korábban fodrász által festve volt. A Cassia használata esetén is szükséges a hennázás megkezdése előtt javasolt három hónapos várakozási idő?
Köszönöm a segítségeteket!
Re: "Várakozás"
Én régen mikor még még szőkébbre voltam festve, akkor is használtam, de az ég adta világon semmit nem csinált a hajammal. Merthogy valószínű el voltak zárva a hajszálaim a "külvilágtól" és hiába tettem rá a cassiát, nem tudott belebújni a szálacskáimba. Most, hogy már régóta nem festek és szép méz szőke hajam van, így nagyon szép lesz tőle a sörényem. :)
Tehát a kérdésedre válaszolva igen szükséges pihentetni, mégpedig azért, mert baja ugyan nem lesz tőle, de nem is ér vele semmit ha rákeni a festett hajára.
Szőke henna??? :)))))))
Ez tényleg az lenne, amire vártam? :)))
Hiába kérdeztem az oldalon, nem kaptam választ arra, hogy ha szőke akarok maradni, akkor vajon azzal, hogy csak rövid ideig hagyom fent a hennát, akkor esetleg ugyanúgy kihasználhatom-e a henna áldásos, "gyógyító" hatását anélkül, hogy megszínezné a hajam. Azért mertem erre gondolni, mert sokan írták, hogy órák után is csak alig fogta be nekik a festék. De a lényeg, hogy ha minden igaz, akkor ezzel én is megadhatom a hajamnak azt az erősítő, ápoló és növesztő hatást, amit a vörösek a másik hennával? Sosem festettem a hajam, mégis elgyengült és nagyon sok kihullott. Még szerencse, hogy eredetileg rengeteg volt, úgyhogy most normál mennyiségűnek mondható, de azért mégis szeretném visszakapni, mert én úgy szoktam meg... :)
Szóval a kérdés még egyszer: ápoló hatásában ugyanaz, csak vörösítés nélkül??
Előre is köszi a választ!
Swan